A nagyszüleimnél rengeteg időt töltöttem gyerekként és a csillogó tárgyak mindig is vonzottak. 😀 A nagyim minden tavasszal kiemelt helyre tette ezt a kis gyöngyház fényű vázát és teleszedte illatos ibolyával – csak az kerülhetett bele… Tulajdonképpen csak az fér bele. Így teltek az évek, és eljött az első tavasz, amikor már nem volt a nagyim, hogy elővegye a vázát és virágot szedjen bele.

A kis hollóházi úgy került hozzám, hogy nemes egyszerűséggel bele sem került abba a dobozba, amibe a hátrahagyott dísztárgyakat pakoltuk, hogy aztán a rokonok választhassanak belőlük. Elismerem, ez nem volt valami szép a részemről, de gyerekkorom óta oda voltam a vázáért és megfogadtam, hogy tovább fogom vinni az ibolyás hagyományt. Így is tettem; minden évben a nagyira emlékezve szedem a lila virágokat és természetesen most is várom a tavaszt! Amíg pedig várok az ibolyákra, minden nap nézegethetem a csillogó vázát, mert üresen is mutatós a polcon.

Alexa – 28 –